HTML

8 érv a Killzone 3 mellett

Címkék: ps3 3d killzone playstation move

2011.04.06. 15:32 lobig

Az alábbiakban felsorolom, hogy miért is lesz érdemes kipróbálni a február 25-én, csak Playstation 3-ra megjelenő Killzone 3-at.

Jetpack-ek
Már hosszú ideje játszunk FPS-ekkel, de eddig szinte mindig két lábbal a földön kellett írtanunk az ellent. A Jetpack-ek bevezetése egy új dimenziót nyithat meg számunkra, mert immáron a levegőből is szórhatjuk majd az áldást gonosz ellenfeleinkre.

Továbbfejlesztett közelharc
Semmi sem élvezetesebb, mint közel lopakodni az éppen szolgálatot teljesítő katonához, és zaj nélkül leteríteni. Ezt a Guerilla Games is így gondolta, ezért szinte művészi szintre fejlesztették a közelharc-rendszert.

Co-op
A Killzone 3 természetesen támogatja majd az osztott képernyős játékmódot, tehát lehetőségünk lesz barátunkkal közösen írtani a Helghastokat, miközben falatozunk az előttünk lévő popcornból. J

Multiplayer
Sok játékban használhattunk járműveket mind az egyjátékos, mind pedig a többjátékos módokban. A Killzone 3 még erre is rátett egy lapáttal. Bevezeti a Mech-eket, vagyis a fegyverekkel felruházott, irányítható gépeket. Alig várom, hogy a 32 játékost támogató multiplayer pályákon egy Mech-ben ülve vadászhassak a Jetpack-et használó ellenfeleimre.

Zene
Biztos, hogy nem lesz panaszunk a játék zenéjére, hisz Joris de Man, az előző rész zeneszerzője,újra elvállalta a feladatot, hogy remek muzsikákkal fesse alá e remek FPS-t.

Rombolható környezet
Míg a Killzone második részében csak a pálya bizonyos részeit tudtuk lepusztítani, addig a harmadik epizódban a teljes map megkapja ezt a feature-t. Nem lesz többé lehetőségünk befészkelni magunkat egy biztos fedezékbe, mert ellenfeleink pillanatok alatt darabokra szedik azt.

Playstation Move
A KZ3 természetesen támogatni fogja a Playstation mozgásérzékelős kontrollerét is. A Move eszközt beillesztve egy valódi fegyver alakú kiegészítőbe máris teljesebb az élmény.

3D
E két karakter teljesen megváltoztja azt, amit eddig a videojátékokról, a szórakozásról gondoltunk. Lehet nekünk FULL HD tévénk, térhatású hangrendszerünk, semmi nem tudja visszaadni azt az élményt, amit a 3D-s látvány nyújt. A Killzone 3 ezt is támogatni fogja.

Ahhoz, hogy teljesen ki tudjuk használni a játék nyújtotta lehetőségeket, be kell szerezzük a jatékot, egy (vagy két) move kontrollert (plusz kiegészítőit), na meg egy 3D televíziót.  Hogy megéri-e, azt mindenki döntse el maga. Mindenesetre én azért szombatonként feladok egy-egy lottószelvényt.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://4gamers.blog.hu/api/trackback/id/tr403037808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása